Amikor bekopog a hétvége csöndje és a falu főterén lassan gyülekeznek az emberek, a levegőben elsőként a népzenei kíséret érezhető. Nem is annyira a hangok, inkább az a rezdülés, amely a húrok rezgéséből a talpakon át a szívekig fut. A táncosok még pihennek, cipőjük orra alatt gyűlik a por, de a furulya első hangjai már megpendítik a mozdulatot, amely generációk óta változatlanul formálja a közösséget.
Szokások, amelyek összekötnek
Egy régi lakodalomban vagy fonóban a népzenei kíséret volt az összekötő kapocs: a zenész nemcsak a dallamot szolgáltatta, hanem a rendet is. Tudta, mikor kell lassítani, hogy a rokonok kört alkossanak a fiatal pár körül, és mikor felgyorsítani, hogy a végeérhetetlen örömtánc szikrát vessen. A szokások itt nem puszta koreográfiák, hanem élő szabályrendszerek, amelyek a dallammal karöltve súgják: „Itt mindenkinek helye van.”
Hagyományok, amelyeket visz a láb
A tánclépésekben benne van nagyapáink poros csizmája és nagyanyáink halk fohásza. Ha a prímás megrezegteti a húrját, máris beszél a múlt: azt üzeni, hogy a hagyomány nem múzeumi tárgy, hanem folyamatosan alakuló élmény. A népzenei kíséret sosem statikus; improvizatív fordulatai teret adnak a táncos egyéni szárnyalásának, miközben megtartják a közösséget a jól ismert harmóniákban.
Kultúra, amely tovább él a ritmusban
Ha egy gyermek először lép színpadra vagy a falu utcájára táncolni, a háttérben felcsendülő népzenei kíséret tanítja meg a kultúrára. A ritmus érthető nyelv: mesél arról, hogyan dolgoztak a földeken, hogyan ünnepeltek a betakarítás végén, és hogyan sírtak a lassú keservesek alatt. Minden hang egy történet, minden dobbanás egy ősök által írt fejezet.
Városokban, ahol a zaj elsodorja a hétköznapi hangokat, egy táncházban mégis újra létrejön ez a különleges téridő. A zenész és a táncos közti párbeszéd élő bizonyítéka annak, hogy a népzenei kíséret több, mint zenei háttér: ez a kultúránk lelke, közösségi emlékezetünk lüktetése. Amikor a lábak a deszkára csapnak és a vonó a húron siklik, valójában arról döntünk, hogy a múltunkat nem hagyjuk elveszni, hanem ritmusra dobbanva visszük tovább a jövőbe.

